Korlátok, szakadékok, hidak

Az idősebb nemzedék többnyire a gyermekeikkel, az unokáikkal való kapcsolattartás miatt szánja rá magát a számítástechnikai eszközök használatára. Korábbi beidegződött tanulási módszereiktől nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak megválni. Éppen ezért az oktató videók mellé mindig készítek nyomtatható jegyzeteket is. A VoiceThread a távol élő családtagok számára remek eszköz lehet a családi történetmeséléshez. Az angolul nem tudó idősebbek kedvéért fogtam hozzá egy olyan útmutató készítéséhez, amelyben lépésről lépésre elmagyarázom a VoiceThread használatát. Ezt annak dacára tettem, hogy a neten a témáról több oktató videó is fellelhető (a magyar nyelvű a Tenegen oldalán érhető el).

VoiceThread használata lépésről lépésre

A minap összefutottam az utcán egy volt tanítványommal. Az idén tavasszal munkanélküli, ötvenegynéhány éves magyar tanárként jött el a képzésünkre. Bármerre is ment állást keresni, mindenhol elvárták azokat az alapvető számítástechnikai ismereteket, amelyekkel ő nem rendelkezett. Ami azt illeti nem igazán volt affinitása a számítástechnika iránt. Annyira meg volt győződve arról, hogy ő számítástechnikából abszolút antitálentum, hogy még egy pendrive-ot is sikerült tönkre tennie. Pokolian nehéz dolgom volt vele. A tanfolyam végén vele kapcsolatban egy csepp sikerélményem sem volt annak ellenére, hogy még az irodalmi alkotások bevetésével is megpróbálkoztam, csak hogy az informatika iránt tanúsított ellenállását legyőzzük. Akkortájt olvastam a Gladwell Kivételesek című könyvét. Biztatásképpen elmeséltem neki a 10.000 órás szabályt és szóba hoztam Richard Bach könyvét is korlátaink leküzdéséről. Hiábavalónak tűnt minden.

Találkozásunkkor lelkesen újságolta, hogy beiratkozott egy hat hetes ECDL vizsgára  felkészítő tanfolyamra, amit már az első héten otthagyott. Először nem értettem, hogy miért dicsekszik ezzel. Szóba hozta Gladwell könyvét. (Elolvasta ;-) ) Az ECDL-es tanárral közösen kiszámolták, hogy mikorra tudja teljesíteni a 10.000 órás szabályt. A második nekifutás kudarca ellenére sem adta fel. Elővette azt a jegyzetet, amit nálunk kapott a tanfolyamon és most abból tanul. Elmondta, hogy most jutott odáig, hogy kezdi érteni a dolgokat. Mégis csak sikerült megküzdenie a saját korlátaival ;-) Ebben viszont nem segíthetett neki senki, ezt a küzdelmet egyedül kellett megvívnia és saját egyéni tempójával kell haladnia tovább hol egyedül, hol másokkal együtt, vagy időnként mások segítségével.

Sokszor hallani, olvasni generációs problémákról, szakadékokról. Mi az ami elválasztja a generációkat és mi az ami összeköti? Tényleg vannak szakadékok és olyan nagyok, mint amilyennek lefestik? Nem tudom... bizonytalan vagyok. Én csak embereket látok, egyéni küzdelmeket kortól és nemtől függetlenül.

A közösségi oldalakban is inkább csak az eszközt látom, hasonlóan mint Mello az egyik egypercesében:

"Amikor egy tanítvány elhagyni készült a Mestert, hogy visszatérjen családjához és foglalkozásához, kért valamit, amit magával vihetne. Ezt mondta a Mester:
- Gondolkodj ezeken:
Nem a tűz forró, hanem te, aki annak érzed.
Nem a szem lát, hanem te. 

Nem a körző rajzolja a kört, hanem a műszaki rajzoló."

(Anthony de Mello: A csend szava)

A virtuális közösségi élet eltérő reakciókat vált ki szülőkből, pedagógusokból, szociológusokból. (Lásd: Facebook: Mindenkinek kötelező!) A pedagógusok és a szülők egy része félti a gyerekeket a virtuális élet veszélyeitől (néha túlzottan). A virtuális életnek is - akárcsak a valódinak -  valóban meg vannak a maga veszélyei. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az olló és a kés használata is csak addig veszélyes a gyerekek számára, amíg meg nem tanulnak vele bánni. A kérdés csak az, hogy mennyire készítjük fel  a gyerekeket az internetes eszközök biztonságos használatára. Kinek a feladata? A szülő szerint az iskoláé, az iskola szerint a szülőé. Mindannyiunké, vagy nem? Vajon működőképes lehetne egy diákok-szülők-pedagógusok alkotta közösség, amelyiknek az lenne a célja, hogy ezekre a veszélyekre felhívja a figyelmet és segítséget nyújtson a hozzájuk fordulóknak? Elképzelhetőnek tartjátok a generációk együttműködését a virtuális térben? Csupán illúzió? Ha létrejönne egy ilyen közösség, akkor a tagjai tevékenységük révén  nemcsak  a veszélyek megismeréséhez, megismertetéséhez járulnának hozzá, hanem a generációs szakadékok áthidalásához is. Áthidalhatóak azok a szakadékok? Vagy nem is léteznek? Kedves olvasóm, Te mit gondolsz ezekről?

Nem rég bukkantam rá a Thinkuknow oldalára. Ötletgazdagsága első pillantásra megfogott. Az oldal titka abban rejlik, hogy minden korosztályt, réteget a megfelelő módszerekkel, eszközökkel szólít meg. Ötlet, minta már van... a megvalósítás még várat magára... Vagy lehet, hogy már létezik hasonló magyar oldal is csak éppen nem tudok róla?

Köszönöm Gelencsér Anikónak, Dr. Újhelyi Jánosnénak és valamennyi csoporttársamnak az inspirációt. A Facebook az oktatásban témájú csoportfórumon tett hozzászólásaik nélkül ez a bejegyzés nem születhetett volna meg.

Kapcsolódó hivatkozások, cikkek:

• A behálózott világ veszélyei
  
• A Parents Guide to Facebook provides hands-on tools for teens privacy and safety
• Az internet veszélyei
• Veszélyes internet: Óvd meg a gyereked!