Hosszú szünet szünet után végre egy új bejegyzés. Annyi mindenről írhattam volna, de mindig közbe jött valami, ami fontosabb volt. A HTK01 kurzus befejezése óta egyre többet foglalkozom tanulásmódszertannal. Október végén beiratkoztam a PROMPT Oktatóközpont "E-learning áttekintés" kurzusára. A képzés pedagógusoknak szól. A bemutatkozások alapján valószínűleg én vagyok az egyetlen résztvevő, aki nem rendelkezik pedagógusi végzettséggel. Kíváncsi vagyok, hogy milyen kapcsolatot sikerül majd kialakítanom a csoportársakkal, tanárokkal, tutorokkal. Egyelőre csak olvasok és figyelek.
Tanulási stratégiám
- Olvasni, olvasni, olvasni és nagyon oda figyelni az olvasottakra, a résztvevőkre, vagyis a másik emberre.
- Gondolkodni, gondolkodni és megint csak gondolkodni az olvasottakon (Mit hogyan tudok hasznosítani a munkámban, a szakmai, szellemi fejlődésem érdekében.)
- Leírni a gondolataimat, tapasztalataimat és megosztani másokkal.
- Beszélgetni, eszmét cserélni, vitatkozni.
- Összegezni.
- Alkalmazni a tanultakat, gyakorlati tapasztalatot szerezni.
- Tanulságokat levonni.
- Leírni és megosztani a tapasztalatokat, tanulságokat.
- A megszerzett ismeretek beépítése, alkalmazása a mindennapi munkámba, életembe.
- Folytatni az egyes ponttal, újabb ismeretek szerzésével ;-)
Tanulásra sose tudok annyi időt szánni, mint amennyit szeretnék. ;-( A család és a munka elsőbbséget élvez. Az idő haladtával egyre kevésbé vagyok hajlandó az alvásidőmet megkurtítani. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás (minimum 6-8 óra) a gyerekeknél és a felnőtteknél egyaránt meghatározza a koncentrációt és a teljesítményt. Ami aztán kihat a tanulás, a munkavégzés minőségére.
Az első hét tapasztalatairól röviden
- A kreatív, nyitott emberek előbb-utóbb egymásra találnak. Szerencsére ;-)
- Annak ellenére, hogy az első hét elsősorban a bemutatkozásról, ismerkedésről szólt sok újat halottam, tanultam a csoporttársaktól: Kagan módszer, widgami, cmsaward.hu, Bedő Ferenc módszertani javaslatai a konstruktív informatika oktatáshoz
- A diigo az információk begyűjtése és rendszerezése, visszakereshetővé tétele miatt számomra továbbra is az egyik leghasznosabb eszköz ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése