2010. március 3., szerda

Hatás és tapasztalat

A jó lehetőséget vétek elszalasztani. Éppen ezért most kezdtem el egy andragógiai képzést is. Kicsit sok a két képzés egyszerre, de ezt a lehetőséget éppúgy nem hagyhattam ki, mint a HTK01 kurzust.
Zúdul rám a sok információ és úgy érzem az agyamban lassan eluralkodik a káosz. Nagyon nehezemre esik úrrá lenni a káoszon. Már két napja tart és még két nap hátra van ezen a héten. Aztán egy hét szünet és ismét négy nap.
Az előadásokon gyakorta azon kapom rajta magam, hogy keresem a kapcsolódási pontokat a konnektivista képzéssel. Közben azt is próbálom figyelni, hogy hogy hatnak rám az előadók, az új információk és azt is, hogy milyen eszközöket használnak a tanulásunk befolyásolására, s hogy mikor és miért hagyom magam befolyásolni, vezettetni, vagy irányíttatni.

Néhány kapcsolódási pont a két képzés között (a sok közül):
  • Frusztráló lehet a felnőtt tanuló számára a választási lehetőségek bősége - Visszajelzések a HTK01 kurzus résztvevőitől (konnektivista eszköz, ajánlott irodalom túl nagy választéka) - Feloldás: nem kell mindet kipróbálni, használni, elolvasni, de fontos hogy kellően tájékozottak legyünk. Egy konkrét feladat megoldásához szükséges legmegfelelőbb eszköz kiválasztása tájékozottságunktól függ. Hiába létezik egy jó eszköz az adott feladat megoldásához, ha nem tudunk a létezéséről.
  • Jól használható a felnőttképzésben a reflexív tanulás (hogyan tudatosul bennem a dolog) - Blogbejegyzés írása az adott témáról a kurzus keretében.
  • Résztvevő központú tanítás (tanulás?) jelmondata: "Használd fel, aktivizáld és fejleszd tovább a résztvevők tapasztalati és tudástörténeti potenciálját!" - A jelmondat konnektivista változata: "Használjuk fel, aktiváljuk és fejlesszük tovább közösen tapasztalati és tudástörténeti potenciáljainkat!"
Megjegyzés: Eddig még egyetlen előadó sem említette a konnektivizmust ;-( A konstruktivizmusról viszont volt szó.

Tapasztalat
Az előadásokon csak lineáris jegyzeteket tudtam készíteni. E miatt csak alátámasztani tudom Hartyányi Máriának azt a véleményét, hogy előadás közben nem lehet fogalomtérképet készíteni. Előadás alatt nem volt időm az összefüggések átgondolására. Vajon akad olyan tanuló/hallgató aki fogalomtérképet készít előadás alatt lineáris jegyzet helyett? Mire meglátni vélem az összefüggést, a kapcsolatot az előadó már a következő ismeret, gondolat közlésénél tart. Előadásokon maradok a lineáris jegyzetelésnél. A megértéshez, a feldolgozáshoz viszont fogalomtérképet készítek.

Egy kínai intelem, amit ma jegyeztem le az oktatáson:
"Menj az emberekhez, élj közöttük, tanulj tőlük, szeresd őket, szolgáld őket, tervezz velük, kezd azzal amit tudnak, építs arra amijük van!"

Még egy idézet ami szintén ide kívánkozik:
"A lovat elvezetheted a folyóhoz, de nem kényszerítheted, hogy igyon."
Valóban nem kényszeríthetem. Vajon rá tudom venni, hogy igyon? Inspirálhatom? Erről majd később. Előbb még át kell gondolnom az olvasottakat, a hallottakat, a többiek felvetéseit és persze a saját élményeimet, tapasztalataimat is.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Adri!

    Ha ez a blog a tiéd, akkor tudatom veled, hogy ez a világ meglehetősen hülye irányba vándorol. :(
    Vagy magadtól írsz ilyen blogokat, és akkor rengeteg időd van, szóval ne ríjj!!
    Vagy valaki íratja veletek.
    Az nagyobb baj, mert akkor hülye elvárásoknak kell megfelelned. :((
    Persze ebben az informatikailag "túlfejlett" világban, amikor a dolgok a feje tetejükre álltak minden elképzelhető.
    Röhej, hogy mindent 2x kell manapság megcsinálni.
    1x számítógépen, de a biztonság kedvéért papíralapon is.
    Szuper!!! :((
    Azt hittük a számítástechnika gyorsítani fogja a munkát, de ellenkezőleg, dupla munkát zúdít ránk. :((
    Vagy az emberek nem nőttek fel a gépek szintjére, vagy a gépek nagyon megbízhatatlanok.
    Akkor meg minek ez az egész hacacáré???
    Vagy fogadjuk el , hogy az irattárakat bármikor elviheti egy tűz, a PC adattárolója pedig bármikor elpusztulhat, úgy mint aktáink sokasága egy tűzben.
    Ha tudomásul vesszük ezeket a tényeket, azzal együtt , hogy adatmentést a józan ész keretein beül csinál a normálisabbja, az korrekt.

    De kérem!
    Duplán dolgozni??? Miért is???

    Van már bőr alatti chip-ed??
    Ebekre van már ilyen jogszabály:

    41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet
    A kedvtelésbõl tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról

    (2) Ebet forgalmazni, illetve tulajdonjogát forgalmazásnak nem minõsülõ más módon átruházni kizárólag az állatot
    azonosító elektronikus transzponderrel (bõr alá ültetett mikrochip) történõ megjelölése után lehet.

    Következő lépés:

    Gyerek kipottyan az anya méhből, chip beültetés, és már személyi igazolvány , meg egyéb hasonló baromságok egy életre le vannak tudva.

    Máris a lényegnél vagyunk:

    Orwell 1984 :((((

    VálaszTörlés
  2. Azon nem csodálkozom, hogy nem említették a konnektivizmust, hiszen meglehetősen fiatal megközelítésről van szó.
    Az andragógia képzés gondolom teljes mértékben élő, nincs e-learning része, igaz? Érdemes lenne ilyen szempontból is összehasonlítani a két kurzust (előnyök-hátrányok, stb.)

    Az előző kommentet szerintem hagyd figyelmen kívül. Ilyenek még lesznek, ezt hívják trollnak, az alapszabály pedig az, hogy Ne etesd a trollt! :)

    VálaszTörlés